Figyeljünk a gyerekekre a kerítésépítésnél

Telkünk, kertünk körül határolása nem biztos, hogy az első dolog, amit megteszünk, de általában elengedhetetlen. A kerítés esztétikai és biztonsági funkciót is ellát, ezért nem mindegy, hogy milyent választunk.

Mielőtt azonban nekiállnánk építeni vagy építtetni, érdemes néhány szempontot figyelembe venni. Ha valakinek kisgyereke van, mindenképpen olyan megoldást kell választani, amelyik gyerekbiztos.

A magasság

Ha a kerítés túl alacsony, egy kisgyerek könnyűszerrel át tud mászni rajta – akár kifelé, akár befelé. Tehát egy méteresnél ne legyen alacsonyabb, mert azon még egy kétéves is átmászik, különösen akkor, ha talál valamit a kertben, amire fel tud kapaszkodni.

Lehet ez egy nagyobb kő, de akár az udvarban hagyott kismotor vagy egy szék is. A legalább másfél méter az ideális, de a jogszabályok akár 2,5 métert is megengednek. Persze az esetek nagy részében nincs szükség 2 méternél magasabb kerítésre, Magyarországon az átlagos magasság 1,6 – 1,8 méter között van.

Karbantartás

Ha a sérüléseket el akarjuk kerülni, a kerítésen ne legyenek éles sarkok, kiálló részek, vagy olyan hely, ahová a gyerekek ruhája beakadhat. Az is fontos, hogy a kezük-lábuk-fejük sehová se tudjon beszorulni, vagyis a rések mindenhol keskenyek legyenek. Ha ezt betartjuk, nem lesz kísértés, hogy a gyerekek felmásszanak rá.

A fakerítésre fokozottan figyeljünk oda, hiszen, ha nem tartjuk rendszeresen karban, akkor könnyen kilazulnak az egyes elemek, és a gyerekeket esetleg az utcáról kell összeszednünk. Az drótkerítésnél a kiálló drótokra, a betonkerítésnél a törött elemekre kell odafigyelnünk, mert mind-mind balesetek, sérülések forrásai.

Egy kert akkor biztonságos, ha a gyerekeket jó szívvel kiengedjük oda akkor is, ha nem tudunk minden pillanatban rájuk figyelni.

Kiegészítés a kerítés mellett

Ha a kerítés mellé sövényt is telepítünk, ügyeljünk arra, hogy ne mérgező növény legyen az. Kerülendő például a magyal, tiszafa, babérmeggy, aranyeső.

Persze valószínű, hogy a kisgyermekek nem ezeket akarják majd megkóstolni, de jobb a kockázatot elkerülni. Ha úgy döntöttünk, hogy csak sövény lesz a telekhatáron, mert pár év alatt az is áthatolhatatlanná nő, érdemes ezt a tulajdonságát rendszeresen ellenőrizni.

A növények pusztulnak, ritkulnak, és a kisgyerekek hamar megtalálják a réseket, és kihasználják az alkalmat.

Miért figyeljünk külön a kapura?

A kapura nagyjából azok a szabályok érvényesek, mint a kerítésre. Mivel azonban a kapu magassága néha nem éri el a kerítését, a gyerekek könnyebb prédának tekintik, és hajlamosak itt keresztülmászni.

Emiatt a kerítés és a kapu csatlakozásánál, illetve a kapun magán se legyen olyan rés, ahová a cipőjüket beakasztva fel tudnak kapaszkodni. A kerítésben elhelyezkedő kaput is érdemes mindig kulcsra zárva tartani, gyerekbiztos zárat szereltetni rá, vagy elektromos kaput elhelyeztetni, amelynek a távirányítóját a gyerekek nem tudják elérni.

Egyéb veszélyforrások a kertben

Kerítést azonban nemcsak a telekhatárunkra érdemes rakatni. Ha a kertünkben olyan elem található, amely veszélyes lehet a gyerekekre nézve, azt is érdemes lehet körbe keríteni, még ha nem is véglegesnek szánjuk.

Ilyen lehet például a kerti tó, a medence. A teraszra is tervezzünk korlátot vagy kerítést, ha magasabban helyezkedik el, mint a kert szintje!

Ha a fenti szempontokat figyelembe vesszük, igazán gyerekbiztos kerítést tudunk építeni a ház körül.

Megosztás

További olvasáshoz ajánljuk

Mi az a gabion és mivel töltsük fel?

2021. november 22.|

Ha valaki a gabion szót hallja, nem biztos, hogy tudni fogja elsőre, hogy miről is van szó. Ha azonban körülírva elmondjuk, hogy mit is takar, mindenki rájön, hogy már lépten-nyomon találkozott vele.

Kell-e szólni a szomszédnak, ha kerítést építünk?

2021. november 22.|

A jól megválasztott és megépített kerítés többféle funkciót betölt. Távol tartja a hívatlan vendégeket, legyen szó két- vagy négylábúakról, ezáltal növeli biztonságérzetünket. Gátolja a belátást, így megóvhatjuk a magánéletünket. Esztétikailag és anyagilag is sokat hozzáadhat

Hogyan védjük meg a kertünket a zajtól és a belátástól?

2021. november 16.|

Kerítést rendszerint a telekhatárra telepítünk, hogy kijelöljük azt a területet, amelyen belül már nem örülünk a hívatlan látogatóknak. Ezen kívül persze több más funkciót is betölt, ezek közül most kettővel fogunk részletesebben foglalkozni, a belátás